2017-09-28

De blogolni is nagyon egyszerű

önkéntes munka, karitatív bejegyzés

Blogolás, kommentelés és trollkodás

A tapasztalatok, felmérések azt mutatják, hogy az internetes közösségi élet egyik kedvenc megnyilvánulási formája a személyes blogok írása lett.
Ez a tevékenység különösen a fiatalabb korosztály körében népszerű
Ez az első vizsgálat lekérésénél számunkra is meghökkentő felfedezés volt, hiszen, ahogy a blog címében is megfogalmaztuk, elsősorban a friss nyugdíjasoknak szánt jókedvű blog szeretnénk lenni.
De sebaj ! Állunk elébe.
És tessék: a 60 év felettiek csak 5% -ban szerepelnek a látogatók listáján. 
Természetesen ezt árnyalhatja, hogy csak azokra lehetett statisztikát készíteni, akiknek az életkorát valahogy ki lehetett deríteni az Analytics -nak.
A "rejtőzködők" nem szerepelnek a statisztikában. 
Az admin felület alapján jelentős a fácséről bejelentkezők száma, tehát érthető a fiatalabb korosztály súlya, hiszen a legújabb adatok szerint a magyar internetezők jelentős része a fácsén tölt több órát naponta, ott él közösségi életet és vadul csetel a Messenger -en és egyéb csetfórumokon (a blog indítása óta Gyuri és Gabi bácsi egyszer véletlenül felhívták egymást telefonon, amúgy a mail és a Messenger a kommunikáció helye).

Korábbi bejegyzésem egy részletét kissé kibővítve:
  • Ma már az interneten böngészők nem írnak be az újságoknak olvasói leveleket, hanem a különböző internetes fórumokon biztosított hozzászólási felületeken fejtik ki a véleményüket.
  • Sokan álnév és ál-logo alatt itt töltik a ki a dühüket is (mindenki tapasztalt már ilyent biztosan), de ez még mindig jobb, mintha otthon, részegen lombfűrésszel darabolnák a variabútort, vagy baltával kergetnék a családot.
Erre egy ragyogó, sok támogatással bíró lehetőség a gmail fiókkal rendelkezőknek (jelen blog is ebben működik):

Nyugdíjas

Melynek jól áttekinthető kezelőfelülete van (admin felület):

Nyugdíjas

A rendszerben van néhány előre elkészített sablon.

Nyugdíjas

Amelyeket természetesen bizonyos mértékig át lehet alakítani.

És sokféle jellemző, megjelenési forma, külalak állítható be a blogger egyéni tervezőjének megfelelően.

Nyugdíjas

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Előre is köszönjük !
(az Ismeretlen / Unknown hozzászólásokat csak akkor publikáljuk, ha a kommentelő az üzenetben azonosítja magát a nevével)

Az elmúlt 30 nap slágerei