A szépreményű I. E.

már majdnem mindenki nyugdíjas

Ahogy dolgozgatom fel a Landler -es évek dokumentumait, rengeteg emlék tör elő a feledés homályából. Gabi bácsi figyelmeztetett, hogy ne írjak 100 kötetes Jókai regényt, így kénytelen vagyok a legemlékezetesebbekre koncentrálni.

Egy olyan névsorral kezdem, melyben minden valaha volt osztálytársunk szerepel, függetlenül attól, hogy meddig koptattuk együtt az iskolapadot. A ’72-ben érettségizettek neve mellett egy sorszámot is feltüntettem, ezzel jelezve, hogy 33-an alkottuk a „szépreményű I. E. osztályt” (a’ la Gazsó Pisti). Akinek a nevéhez nem tartozik sorszám, ők kimaradtak, eltanácsolták, visszabuktak egy évfolyamot, stb.

Egy konkrét esetet azért megemlítenék. Még elsős korunkban az egyik ábrázoló geometria órán Botos tanár úr (aki egyúttal Munkácsy díjas festőművész is volt), Bihari Tamásnak azt javasolta, hogy - mivel egyáltalán nincs érzéke a tantárgyhoz, azaz nincs térlátása -, inkább menjen el cukrásznak. És Tamás ezt meg is fogadta, még elsőben kimaradt.

Biztosan nem emlékszem mindenkinek a becenevére, de a táblázatban a szerintem nyerőket feltüntettem. (Kommentelők figyelem! Lehet korrigálni, kiegészíteni, stb.)

Sajnos néhányan már örökre eltávoztak közülünk, őket illő módon jelöltem.

Közös érettségi (33 fő)	Név	Becenév
1	Antos András	Antos csacsi
	Bakos Béla
	Balyi László
	Bihari Tamás
2	Breier Márton
3	Csákváry Gyula
4	Csehi László	Tanuló
5	Cseri László
6	Dobozi Gábor	Dobzi, Maó
7	Fiala Zoltán
8	Fülöp József
9	Gáti József	Gáti Jocó
10	Kocsis Károly	Karesz
	Koroknay László
11	Konrád András (†)	Zsiri
12	Kovács András
13	Kovács Gábor
	Kovács József
14	Kuhár Tibor	Kuhadar
15	Lados Ferenc	Lada
16	Lázár György	Csámpi
17	Lehoczky Gyula (†)	Lehó
18	Makai György	Makaigyuri
19	Manhertz György	Mancers
20	Marosfai Ákos	Mákos
	Matolcsi László
	Mátyás Lajos
	Mezei Tibor (†)
21	Neumann György	Pubi
22	Nyirádi György
	Örley Elemér
23	Papp Ernő	Papárnő
24	Pusztai Gábor	Nyeszi
25	Sándor András
	Stenger György
	Szabó Béla	Szabó Béci
26	Szabó László
27	Szegedi Endre	Cumpa
28	Szíj Gábor
29	Takács László	Taki
30	Tímár István
31	Tóth Ferenc	Totya
32	Várhegyi László
	Záhorszky Árpád
	Zámbó Mihály
33	Záprel Sándor

            

Mivel a Landler Újpesten volt, elég sok odavalósi osztálytársunk szinte csak átugrott a szomszédba.

Viszont voltunk néhányan budai gyerekek. Ahogy már említettem, Gabi bácsival hazafelé sokszor egyfelé vitt az utunk, bár ő reggel külön utakon járt, el is késett néhányszor, kapott is egy ofői figyelmeztetést a 32. -ik késésénél. Egyes tanárok a végén nem merték elkezdeni az óráikat az első 10 percben, mert nem szerették, amikor Gabi bácsi kinyitotta az osztály ajtaját és a fejükön keresztül dobta a fekete táskáját az első padba, hogy hamarabbnak tűnjön az érkezése.

És ha már itt tartunk, megemlíteném Gabi bácsi Nyeszi beceneve keletkezésének  rövid történetét. Talán az orosz órán ő említette egy olvasmány élményét, melyben a főszereplő egy bizonyos Furfangos Nyeszterka volt. Nos, innen már csak egy lépés volt, amikor mindenkinek egy orosz nevet kellett választania: Nyeszterkából Nyeszi lett, ami jól passzolt fiatalkori testtömeg indexéhez.

Én reggelente a 84-es busszal mentem ki Újpestre. A Moszkva téri végállomásán, a pár perces várakozások alatt összebarátkoztam a felettünk egy évvel járó KÁgival (Guriga néni). Mivel ő már akkor cigarettázott, és hát természetesen nagyobb fiúnak akartam látszani, sajnos én is rászoktam. Bátran mondhatom: Áginak köszönhetem, hogy kisebb-nagyobb megszakításokkal ugyan, de 50 éve szívom a koporsószeget…

(Amikor már Gazsó Pisti volt az osztályfőnökünk, igencsak „összemelegedett”  Ágival, sőt, Ágit az érettségije után el is vette feleségül. De ez már egy másik történet…)

Engem még elsős koromban egy igazgatói (vagy csak osztályfőnöki?) intővel egyetemben kitiltottak az iskolai menzáról. Hogy miért is? Egy alkalommal lassan haladt a sor, én az éhségtől és a türelmetlenségtől elgyötörve káromkodtam egy cifrát, amit a konyhalány úgy értelmezett, hogy lek….tam. Rögtön rohant is mószerolni, én hiába bizonygattam, hogy ez nem így történt, de hiába. Úgyhogy ezt követően – ezen kényszertől vezérelve - Gabi bácsival hazafelé menet nap mint nap beugrottam a már említett „Tálcásba”…

Budai (sőt, rózsadombi) gyerek volt még a Cumpa, akinek oszlopnyi vastagságú combjait és jellegzetes, állandó somolygását nem lehetett nem észrevenni… Akkoriban nagy divat volt, hogy diákokat több napos mezőgazdasági munkán való részvételre „ösztönöztek”. A mi kis osztályunknak az a nemes feladat jutott, hogy Lengyeltótiban szilvát szüretelhettünk. Nos, egy este Cumpa barátunk meglehetősen naturalisztikus módon ecsetelte, hogy a sok szilvazabálás következtében milyen körülmények közepette akciózott a legkisebb helyiségben…

Szintén Lengyeltótiban történt az egyik este, amikor már odakint szürkülni kezdett, a szállásunkon hipp-hopp elment az áram. Meglepődésünkben arra gondoltunk, hogy a négymilliárd éves csillagunk produkált egy hatalmas napkitörést, mely minden földi elektromos hálózatot tönkretett. Ám hamarosan kiderült, hogy nem ez történt. A folyosón ugyanis kedves elektrotechnika tanárunk, Hámori Józsi igencsak kapatos állapotban, a jellegzetes éles hangján azt rikácsolta: „Ez az én módszerem, a totális energiaszünet !”. Magyarán: szakmájához híven hamar megtalálta az elektromos főkapcsolót …

Ugyancsak budai (Naphegy) gyerek volt Fiala Zoli, a filozófia és fizikazseni, aki még osztálykirándulásokon is képes volt félrevonulni és az elmaradhatatlan jegyzetfüzetében cikornyásabbnál cikornyásabb fizika példákat megoldani. De azért a sört sem vetette meg, ennek Gazsó Pistivel közösen adták tanújelét egy soproni, sörgyári „tanulmányi” kirándulás alkalmával…

Persze voltak vidékiek is: Papp Ernő Egerből került Pestre, a jellegzetes hevesi tájszólását sokáig nem tudta levetkőzni. De említhetném a Breier - Manhertz párost, mint a pilisvörösvári ingázó különítményt. És ha jól emlékszem, Lehoczky Gyuszi Tatabányáról származott.

Dobozi Gabi (Maó) barátunk Pekingben született, innen a beceneve, de baracskai gyerek volt, és mint nagy amatőr filmes, büszkén vetítette le a közeli fiatalkorúak börtönének környékéről készített filmjét.

Akadt közöttünk jó néhány aktív sportoló is: Konrád Andris (Zsiri) a vízipólós, Nyirádi Gyuri, aki tornászként kezdte, aztán átevezett kajakos vizekre, a mindig nagyon komoly Kuhár Tibi (Kuhadar) a kézilabdázó, aki iskolai meccseken is játszott, természetesen az egész osztály szívből jövő drukkolása közepette.

Matolcsi Lacinak művészi hajlamai voltak, minden áron színész akart lenni. Ebbéli vágyára egy laborgyakorlaton Nemesi tanár úr rá is erősített: szerinte kiválóan tudna alakítani műszaki karakter szerepeket.

Lázár Gyuri (Csámpi) barátunk meg gyakran üzletelt: a rendőr édesapja által elkobzott amatőr pornó fotókat elcsente és mutogatta ill. árulta az osztálytársainak.

A 60-as évek végén, a 70-es évek elején élte fénykorát a három nagy „beatzenekar”: az Omega, a Metró és az Illés. Sokan az osztályból Illés rajongók (akkori szóhasználattal „drukkerek”) voltunk, viszonylag rendszeresen jártunk az Illés klubba (FMH, Fővárosi Művelődési Ház a Fehérvári úton) és több koncertjükön is „csápoltunk”, pl. az Egyetemi Színpadon.

Néhányan előszeretettel tisztelegtünk az ördög bibliájának. Makaigyuri,  Nyeszi, Mákos és jómagam gyakran összejöttünk egy-egy bridzs partira. Bevallom, én sohasem voltam jó játékos, gondolom ezzel a többi érintett is egyetért. Ma már a szabályokra sem nagyon emlékszem, Gabi bácsi viszont a lelkemre kötötte, hogy e sorok írásakor ne felejtkezzem meg a gyakori ászkérdéseimet megemlíteni. Hogy ez vajon mit jelent?

A szóbeli érettségink két napig tartott, az osztály első fele az első napon, a többiek a másodikon kerültek sorra. Mivel mi „bridzsbajnokok” ez utóbbi kategóriába estünk (ld. névsor), a Makaigyuriék -nál az első nap bridzsezéssel ütöttük el az időt és vártuk a híreket az elsőnaposokról/tól. És jól tettük, hogy tanulás helyett ezt a módszert választottuk, mert így legalább nem izgultuk magunkat halálra már az első napon, sőt, szokatlanul nagy lelki nyugalommal érettségiztünk le másnap.